Miért érdekes számunkra a körforgásos gazdaság?

A hulladék tulajdonképpen egy 200 éves emberi “találmány”, ami az iparosodáshoz kötődik: ekkor alakult ki a ma is uralkodó, úgynevezett lineáris gazdasági modell. Mit is jelent ez tulajdonképpen? A technikai és biológiai alkotóelemeket a természetből kivesszük, átalakítjuk, majd felhasználás után hulladékként kezeljük, melynek jelentős részét nem forgatjuk vissza a folyamatba.
A körforgásos gazdaság, amelyben az anyagcsere-folyamatok zárt körben történnek, és a hulladék szinte 100 százalékosan hasznosul. A mostaninál jóval fenntarthatóbb modell a természet rendjéhez tér vissza. A keletkező hulladék közel teljes mennyisége hasznosul, másodlagos nyersanyagként visszakerül az ipari termelésbe, az elsődleges nyersanyagok pedig csak akkor kerülnek felhasználásra, ha másodlagos nyersanyagok nem állnak rendelkezésre.
A körforgásos gazdaságra való áttérés tehát nem más, mint a piacok, a fogyasztók és a természeti erőforrások közti viszony újragondolása, a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás révén.
A körforgásos gazdaság jellemzően felhasználókban gondolkodik fogyasztók helyett. (Chikansplanet)
– Te hogyan alkalmaznád ezt a szemléletet könyvtárosként? (vö.: link )

Hírforrás:
Chikansplanet