Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!
A járványügyi intézkedések elején a fél világ úgy gondolta, hogy végre lesz ideje olvasni és filmeket nézni – hogy ez mennyire jött össze, az már más kérdés. Egy szeptember 15-én megjelent tanulmányból az is kiderült, hogy mit érdemes nézni, illetve mivel volt érdemes készülni a járványra: horrorfilmekkel. Kiderült, hogy a horror- és a katasztrófafilmek kedvelői jobban viselik a járványhelyzettel járó stresszt, mint azok, akik nem néznek ilyesmiket, sőt, ez a réteg a járvány közepén még a járványos filmeket is kedveli.
Fény derült a zombifilmek hasznára is: azok, akik korábban szerették az úgynevezett prepper-mozikat, ahol a főszereplőknek nehéz helyzetben, jellemzően valamilyen posztapokaliptikus világban kell boldogulniuk, jobban fel is készültek egy esetleges vészhelyzetre. Ennél jobban már csak azok jártak, akik gyakorló prepperként csöppentek bele a kijárási korlátozások, a járványügyi óvintézkedések és a vécépapírhiány világába.
Coltan Scrivner, a kutatás vezetője szerint az ijesztő történetek, legyenek azok filmek, mesék vagy könyvek, lélektanilag felkészítik a közönséget egy valós, potenciálisan veszélyes szituációra. A pszichológusok régóta kutatják, hogy miért találják az emberek vonzónak az ijesztő történeteket. Scrivner szerint a mostani kutatás is arra mutat, hogy ezek tulajdonképpen veszélytelen próbákként működnek: ha egy valóban jó horrorfilmről van szó, a néző bevonódik a történetbe, és maga is keresi a lehetséges megoldásokat.
Qubit