Nem titok, hogy a sokszínűség és a befogadás az információs szakmában fejlesztésre szorul. A jelenlegi munkaerő nem reprezentatív, nincs kapcsolat a társadalom és a szakma között – legyen szó rasszokról, nemi identitásról, szexualitásról, szocio-ökonómiai háttérről vagy képességekről. Ez nehezebbé teszi a használók igényeinek kielégítését.
Az információs szakma nem kiegyensúlyozott. Az egészet nézve a nők dominálnak, ha a vezető réteget nézzük, akkor viszont a férfiak. A problémák elismertek, viszont nem csak a vezetőknek, hanem az összes dolgozónak igyekeznie kellene, hogy megoldást találjanak rájuk.
A történelem során a nyugati világban kialakult fehér, középosztálybeli férfiak perspektívája ma is nyomot hagy a munkaerő-piacon. A kisebbségi háttérrel rendelkező embereknek gyakran limitált lehetőségeik vannak – nem feltétlenül rosszindulatból, de negatív hatást hordozva. Az azonnali hatás egyénenként érződik, azonban nagyobb hatása van a társadalomra nézve. A szakmáknak reflektálniuk kellene a társadalomra, melyhez a kisebbségek még több értéket tudnának hozzáadni.
A rasszizmussal olyan irányba kellene elindulnunk, mint a nemek kérdésében, ahol elfogadjuk, hogy a nők szakmai fejlődése előtt akadályok állnak. A nehézség az agresszív rasszizmus és a kultúránkból származó rasszizmus elkülönítése. Jó példa erre az akaratlan előítélet – tetteink rasszisták lesznek, de ez nem tesz minket rossz emberré. Gyakori, hogy megpróbáljuk magunkat kimagyarázni, ezzel viszont azt érjük el, hogy a másik nem érzi, hogy komolyan vesszük.
Az egyenlőtlenségek kiküszöböléséhez időre van szükség, de az előrelépés nagyon fontos. Az információs szakmákban erőteljes lehetőség nyílik kiállni az egyenlőségért. A változást azonban mindannyian előidézhetjük – az igazi erő sok változást akaró emberben rejlik. (ref.: Salamon Sára)
CILIP