Összeesküvés-elmélet – példa a természetére

Túl sokat foglalkozik Bill Gates a koronavírussal ahhoz, hogy ne legyen gyanús – vélik az összeesküvés-elméletek hívei. Miközben kevés olyan híresség volt, aki az elmúlt években jobban kongatta volna a vészharangot egy várható világjárvány miatt, mint a jótékonyságot és a világ -szerinte üdvözítő – megmentését egy ideje már főállásban űző milliárdos.
A BBC álhíreket ellenőrző csapata ilyen agyrémeket talált:
– Bill és Melinda Gates alapítványa afrikai és indiai gyerekeken tesztelte az oltásokat, aminek eredményeként több ezren meghaltak vagy visszafordíthatatlan sérüléseket szenvedtek. Állítólag Indiában ezért még bíróság elé is kell állnia.
– Kenyába olyan tetanuszoltásokat juttatott el, amelyek abortuszgyógyszereket tartalmaztak.
– A vakcinákkal és az abortusszal tömegesen akarja kiirtani a világ lakosságát.
– És talán az egyik legnépszerűbb elmélet: az oltásokkal csak mikrocsipeket akar beültetni az emberekbe.
Miután a globális egészségügybe az alapítványán keresztül dollármilliárdokat ölő Bill Gates ennyire termékeny inspirációt jelent az összeesküvés-elméleteknek, a BBC megpróbált utánajárni, hogy mégis miért. Kiderült, hogy ennek két egyszerű oka van: Bill Gates gazdag és híres.
Az összeesküvés-elméletek egyik fő mozgatórugója pedig, hogy befolyásos embereket gyanúsítanak meg szörnyű dolgok elkövetésével. A mintázat általában ugyanaz, csak a nevek cserélődnek – ez Magyarországon is ismerős lehet. Ha nem Bill Gates a mumus, akkor Soros György az, vagy a Rotschildok, a Rockefellerek. Mindig van valaki. (HVG)
Kapcsolódó: Bill Gates szerint a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni gyógyszereket és majdani oltásokat olyan országok és emberek számára kell hozzáférhetővé tenni, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, és nem azoknak, akik a “legtöbbet ígérnek” értük, a piaci alapú értékesítés ugyanis elodázza a világjárvány végét. (Portfolio)

Hírforrás:
HVG ; Portfolio