Ennek ellenére lehet-e vevőorientált a közintézmény? – Esetileg vagy rendszerszinten?

Bojár Gábor, a Graphisoft tulajdonosa: – Mi a geofizikusoknak fejlesztettük a szoftvert, ők voltak a “vevőink”. A vevő szempontjainak, prioritásainak a megértése, hogy mitől lesz sikeres és boldog, ez az üzlet lényege. Ebben voltam mindig is jó.
Arra pedig, hogy “főnök” típusú ember vagyok tulajdonképpen a főnököm jött rá. Nem mondtam le a tudományos karrierről, és kérni szerettem volna tudományos szabadságot disszertáció írásra, amire a főnököm azt mondta, hogy “Gábor, te soha nem leszel jó tudós, mert nem tudsz valamiben igazán elmélyedni, mint egy tudós, hanem sok mindent megértsz gyorsan és felületesen. Ezt úgy hívják, hogy menedzser.” Ezt akkor kritikának vettem, csak később értettem meg, hogy ez nem kritika, hanem elismerés volt. Arra is ő vezetett rá, hogy miért jobb a magántulajdon, mint az állami. Ugyanis éppen azért, mert ezeket az értékeket felismerte bennem, féltékeny is volt, és nem hagyott érvényesülni. Féltette az állását. Rájöttem ebből a kapitalizmus lényegére. A magántulajdonos nem veszti el attól a tulajdonát, ha magánál jobb embereket vesz fel, mert szétválik a tulajdon és a pozíció. A tulajdonos érdekelt abban, hogy a legjobb embereket vegye fel. Annak, akinek csak pozíciója van, annak ez nem érdeke. A normál emberi önzést a magántulajdon jobb, produktívabb irányba tereli. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem arról álmodozni, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy saját cégem. Ekkorra már megértettem az üzleti mentalitást, a vevővel való empátia fontosságát, és azt, hogy mindez egy magántulajdonú cégben miért tud sokkal jobban érvényesülni.

Hírforrás:
Digitkult