Segít az olvasásnak a virtuális valóság

Javíthatja az influenza elleni védőoltás szükségességének elfogadását a virtuális valóság (VR) használata – állítják amerikai kutatók.
171 olyan résztvevőt vontak be a kísérletbe, akik nem voltak influenzásak az előző évben, és nem is kívánták beoltatni magukat. Véletlenszerűen négy csoportba osztották őket.
– Az első csoport tagjai VR-szemüvegükkel ötperces virtuális valóságban merülhettek el, ahol a jelenlét érzése mellett aktívan alakíthatták is a történetet.
– A következő csoport hasonló témájú ötperces videót nézhetett, természetesen 2D-ben és interaktív elemek nélkül.
– A harmadik csoport tagjai táblagépen nézhették meg a videó szövegét és képeit, míg a
– negyedik csapat elolvashatta azt az információs anyagot, ami az oltás előnyeit és kockázatait taglalja. Ezt egyébként valamennyi résztvevővel elolvastatták.
Ezután az alanyoknak kérdésekre kellett válaszolniuk az influenzával és az oltással kapcsolatban, köztük arra, hogy beoltatnák-e magukat. A VR-szemüveg segítségével győzködött kísérleti alanyok aggódni kezdtek az influenza terjedése miatt, és aggályaik növelték az oltásba vetett bizalmukat. Az ő körükben egyértelműen megnőtt az oltásra vállalkozók száma – derül ki a Vaccine című folyóiratban közölt tanulmányból. A másik három csoportnál viszont nem tapasztalták ugyanezt.

Régebbi hírforrás(ok): Ezért aggályos, ha a könyvtár (csak) az olvasást tartja a középpontban link