Minőségirányítás a tájékoztatásban – Kutatják a minőségi választói döntés-előkészítést lehetőségét

A svájci Legfelsőbb Bíróság az ország története során először eltörölte egy országos népszavazás eredményét, miután arra a következtetésre jutott, hogy a választóknak adott információ a témáról nem volt elegendő, sőt, a kormány félreinformálta a választókat a témáról.
A 2016-ban tartott népszavazás szoros eredménnyel zárult (50,8 százalék kontra 49,2 százalék) ezért a bíróság úgy látta, lehetséges, hogy a megfelelő információk birtokában akár más eredmény születhetett volna. A bíróság emiatt jutott arra következtetésre, hogy a választókat félreinformálták, hiszen az érintettek köre közel ötször akkora volt, mint amekkorát a kormány állított.
Na, de mit reagált erre a svájci kormány? Közölték, hogy levonják a szükséges következtetéseket, és már felállítottak egy kutatócsoportot, hogy javaslatot tegyenek arra, hogyan lehet biztosítani a minőségi döntés-előkészítést a választók számára. A népszavazást meg fogják ismételni.

Hírforrás:
444