Wrzesniewski kutatásai lényegében arról szólnak, hogy mi képezi a jó munkát. A hagyományos felfogás vagy az ideális állást vagy a jó munkavállalót keresi, miközben valójában a kettő egymáshoz való viszonyáról van szó. Wrzesniewski háromfajta munkafelfogást különböztet meg.
1. Vannak, akik állásként tekintenek a munkájukra – ők csak teljesítendő feladatokat látnak benne, hamar túl akarnak lenni minden munkanapon.
2. A karriert űzők fejlődni szeretnének, és előre akarnak jutni.
3. Az is előfordul, hogy az emberek nagyon elkötelezettek a munkájuk iránt, sokszor olyan feladatot is elvégeznek, ami nem lenne kötelező, nincs benne a munkaköri leírásukban. Ezt a jelenséget Wrzesniewski “callingnak” hívja, amit elhivatottságként vagy hivatásként lehet lefordítani.
Wrzesniewski példái között volt a pácienseknek éneklő beteghordó, és voltak rákos betegeket vigasztaló, velük viccelő kórházi takarítók is, akik a gyógyítási folyamat részeseként tekintettek magukra. Ezekről az esetekrőé a kórház vezetői nem is tudtak, sőt ez a fajta figyelmesség a dolgozók munkaköri leírása alapján még tiltott is lett volna. Ezt a jelenséget, vagyis a munkakör kreatív személyre szabását Wrzesniewski “job craftingnak” hívja, amivel lényegében értelmet adunk a munkánknak.
Ez a gyakorlat három részre választható szét:
– task crafting – a munkatevékenységek típusának és számának megváltoztatását,
– relational crafting – a munkakapcsolatok átalakítását,
– cognitive crafting – a feladatok és a saját szerepkör személyes újraértelmezését jelenti.
A “job crafting” motivációi között lehet a pozitív önképre, a társas kapcsolatokra és a munkavégzés feletti kontrollra gyakorolt igény is. Wrzesniewski szerint ez a gyakorlat nagyon sok pozitív hatással járhat, még ha nem is kell minden esetben alkalmazni. A “job crafterek”, vagyis a feladataikat magukra szabó dolgozók jobban teljesítenek, elkötelezettebbek, kevesebbet hiányoznak, és jobb a mentális egészségük.
Qubit