Rendkívül fontos esztendő kezdődött el a Nyírbátori Városi Könyvtár link életében. A több mint tízmillió forintos költségvetésből megvalósuló beruházásról Sipos Ferenc könyvtárigazgató tájékoztatta lapunkat.
– Első lépésként a régi fa nyílászárókat cseréltük ki, a nyáron a szakemberek korszerű műanyag nyílászárókat építettek be ezek helyére. Röviddel ezután a villanyhálózat felújítása következett. Kicserélték az elavult, korszerűtlen vezetékeket, illetve a könyvtárban és annak közvetlen környezetében azóta energiatakarékos lámpákat használunk. A felújításnak talán a leglátványosabb eleme a felnőttrészleg átfestése volt, illetve több helyen is új burkolatot raktak le a szakemberek. Elmondhatjuk tehát, hogy a második emeletünk teljesen megújult – mondta Sipos Ferenc. Hozzátette: az új technikai eszközöket már hónapok óta igénybe tudják venni az olvasók és a könyvtárlátogatók, ezeket a könyvtár különböző rendezvényein is tudják használni.
Vannak, akik azért keresik fel a könyvtárat, mert az intézmény ügysegédi szolgáltatásait szeretnék igénybe venni, a könyvtár napi segítséget tud nyújtani az itt élőknek, úgy mint a nyomtatványok letöltése vagy kinyomtatása.
SZON