A végzett könyvtári munka jellege hajlamosíthat a válásra

A kutatás szerint erős összefüggés van a munkahely és a válásra való hajlam között. – Számos tényező befolyásolja azt, hogy egy házaspár együtt marad-e, vagy válással végződik a kapcsolatuk. A kutatók rengetegszer próbálták már kideríteni, mi játszhat közre ebben, a vizsgálataik eredményeképp pedig sok érdekes összefüggés látott napvilágot.
Kiderítették, hogy a szülők párkapcsolata nagyban befolyásolja azt, hogy valaki elválik-e majd, vagy sem, és úgy vélik, a géneknek is szerepük van a kapcsolat jövőjében. Egy karrieroldal felmérése szerint pedig a munkahely is hatással van rá: bizonyos állásokban dolgozók ugyanis hajlamosabbak válni, mint mások. A Zippia nevű karrieroldal kutatása arra világított rá, hogy néhány terület dolgozói sokkal gyakrabban adják be a válókeresetet, és nyilvánosságra hozták azt a 11 foglalkozást, melyben a legnagyobb az elváltak száma. A felsorolt szakmák pedig sokak számára meglepőek lehetnek. Az első helyre a katonai felügyelők kerültek: 30%-uk már harmincéves kora alatt felbontja a házasságát. ….
Az állatgondozók és a könyvtári dolgozók szinték 15%-os aránnyal kerültek fel a listára, míg a mérnökök 14%-kal követik őket. Utóbbiak esetében általában a sok üzleti út okozta távolság súlyosbít az egyébként megoldható párkapcsolati problémákon. Az utolsó helyre a diagnosztikai területen dolgozók kerültek, akiknek az éjszakai vagy hétvégi műszakok és a túlórák nehezítik a szerelmi életét.A Zippia azonban hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy bármelyik foglalkozás garantálná a válást, csupán érdekes, elgondolkodtató adatokkal szolgál a felmérés, illetve rámutat arra, hogy bizonyos munkaterületek milyen párkapcsolati problémákat okozhatnak. Ezáltal felhívja az emberek figyelmét arra, mire kell ügyelni, hogy megmaradjon a szerelem, és elkerülhető legyen a szakítás.

Hírforrás:
Femina
Régebbi hírforrás(ok): Hamarabb válnak, akik másokon segítenek link