Majdnem egy év van hátra ahhoz, hogy a könyvtárak kidolgozzák a kereskedőkkel való együttműködésüket, ha karácsonyig akarnak várni vele. (MG)
– Furcsa azt hallani kereskedőktől, hogy karácsonykor nem muszáj vásárolnia, pedig most ezt üzenik a budapesti tematikus utcák. Szemben a plázás vásárlással most az a cél, hogy az emberek elsősorban élményeket szerezzenek, nem ajándékot. Kiderült az is, hogyan működnek együtt templomok és boltok a fővárosban.
A karácsonyi vásárlási roham a szükséges rossz a kiskereskedelemben: a boltok hosszabb nyitva tartása, a vásárlók tömege többlet munkát jelent a személyzetnek, cserében a bevételek ilyenkor a legmagasabbak. A legtöbb áruházlánc is ilyenkor éri el éves forgalma 10-15 százalékát, a független szereplőknél pedig az arány akár ennek a kétszerese is lehet. Vásárlói oldalról pedig a rohanás, a fokozott konzumhangulat és a sorban állás jellemző, meg a feszültséget eredményező tanácstalanság az ajándékötletek közötti válogatáskor.
Ebben a helyzetben meglepő, ha kiskereskedők azt mondják, hogy itt az ideje lassítani. Márpedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alá tartozó Bevásárló Utca Menedzsment (BUM) pont ilyen programot hirdetett SlowXmas néven. A vásárlókat kulturális és tematikus programokra hívják Budapest forgalmas helyeire, ahol nem a vásárlás a lényeg, hanem az élményszerzés. Viszont az ötlet vége az, hogy az emberek fogyasszanak, de nem a plázák agresszív értékesítési politikája szerint azonnal, hanem valamikor a távoli jövőben.
“Ha bemegy valaki Törökországban egy bazárba, akkor ott lesz olyan árus, aki majd hellyel és teával kínálja. Nem várja el, hogy vásároljon, csak kedvesen vendégül látja. Aztán amikor vásárolni akar majd, akkor oda megy, mert ott volt egy kedves emléke. Mi ezt a gondolkodást hozzuk el ide” – magyarázta hozzáállását Antal Attila, a BUM Nonprofit Kft. igazgatója a lapunknak a projektről.
Napi