Milyen lehet kórházi mosodásnak, bolti kasszásnak, szemétválogatónak, borotvagyári munkásnak lenni 2017-ben, az EU keleti felén? Noha százezrek, ha nem éppen milliók dolgoznak ma is térségünkben hasonló munkakörökben máris súlyos túlórákban, három-négy műszakos munkarendben, úgy tűnik, Magyarországon és Csehországban is éppen az az értelmiség tud erről a legkevesebbet, amelynek minden formaság szerint éppen a legtöbbet kellene tudnia róluk.
Egy cseh filmes, Apolena Rychliková, és egy újságíró, Saša Uhlová éppen ezeket a munkaköröket, a bennük dolgozókat tárják fel 2017-ben, a cseh közszolgálati televíziónak forgatott dokumentumfilmjükben, amelynek alapja Uhlová 2016-17 folyamán, 5 hónapig tartó újságírói projektje, amely során végigjárta az ország munkaerőkölcsönzőit, képzetlen, betanított munkákat próbált ki, olyanokat, amelyeket ebben a környezetben, életük döntő részében nők végeznek.
Mérce