Magyar netre magyar trollt! – A Facebook állami manipulálása

A magyarországi internetes manipulációt kb. 2013-14-ig az orosz befolyás jellemezte, orosz kötődésű weboldalak és Facebook-csoportok voltak a fő forrásai. 2015 körül aztán ezek elkezdtek visszahúzódni, és ma már a nyomuk is alig látszik; a helyüket átvette egy hazai fejlesztésű álhírterjesztő birodalom.
Úgy tűnik, nemcsak kapacitásban, de az alkalmazott technikákban sem vagyunk ott a topon. Nálunk például csak emberi operátorok üzemeltette, mondhatni kézműves kamufelhasználók terjesztik a kormányzati propagandát a közösségi médiában, miközben a nemzetközi standard már kezd túllépni a sokkal nagyobb teljesítményű automatizált accountokon (ilyeneket 38 országban detektáltak) is. Az új hullámot a hibrid, emberi felügyelettel működtetett robotfelhasználók jelentik. Ilyeneket alkalmaznak már többek között a németek, az oroszok, az amerikaiak, az irániak, és sikerrel ötvözik bennük egy szoftver fáradhatatlanságát az emberi operátor rugalmasságával és hihetőségével.
A propaganda-hadműveletek terén viszont szinte mindent bevetnek a hazai manipulátorok: az oxfordi kutatók négy nagy kategóriájából három,
– a kormányt támogató üzenetek sulykolása,
– az ellenzék támadása, illetve a politikai ellenfelek elleni trollkodás,
– zaklatás,
– karaktergyilkosságok
is ott vannak a repertoárban. Egyedül a semleges, figyelemelterelésre használt hírek terjesztése maradt ki a hazai információs háborúban eddig (ez egyébként is legritkább a felsoroltak közül, többek között Brazíliában, Kínában, Szaúd-Arábiában észleltek ilyesmit a kutatók).
A magától értetődő megoldás persze az oktatás, a kritikus gondolkodás, a tudatos médiafogyasztás tanítása, de itt meg sokkal több a kérdés, mint a megnyugtató válasz. Ki tudná ezt tanítani, hol, mi alapján, kinek, milyen körülmények között, milyen szervezésben, és hogyan asszisztálnának ehhez a kormányok, amiknek feltett céljuk, hogy a saját propagandájuk azért működőképes maradjon?

Hírforrás:
Index