“Tudás a szárny, amelyen égbe szállunk” – Kulturális Központ az élményszerű tanulásért címmel nyitotta meg újabb, közel harmincmillió forintos pályázati projektjét a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár link . Komoly fejtörést is okozott, hogy lesz-e elegendő szakképzett emberük a kivitelezésre.
A “leginkább szerteágazó” projektjükről van szó – fogalmazott dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezető arra utalva, hogy 14 különböző intézmény együttműködésével és 41 ember foglalkoztatásával valósul meg. A teremben jelenlévő pedagógusoknak bemutatta a programért felelős szakembereket: Ihracska Andrásné pénzügyi vezetőt és Csikós Marianna projektmenedzsert.
– A vállalt feladatok ellátására közel 28 millió forint áll rendelkezésünkre – jelentette be a projektnyitón Csikós Marianna, hozzátéve: ebből az összegből 18 hónapon keresztül, 2020 februárjáig fognak dolgozni. A megfogalmazott célok között az olvasáskultúra fejlesztése, a könyvtárhasználat népszerűsítése és a hagyományőrzés fenntartása szerepel.
BAON