A magyar orientalisztika, Közel-Kelet és iszlámkutatás alulírott képviselői elhatárolódnak a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország nevű csoporttól és annak tevékenységétől.
A terrorizmus, a migráció és az integráció kihívásai nyomán jelentősen megnőtt a magyar közvélemény igénye az iszlámmal kapcsolatos ismeretekre. A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország ezzel az érdeklődéssel visszaélve, előadásokat, “képzéseket” tart, és kereskedelmi tevékenységet folytat.
Miután a CSPI anyagaira való hivatkozások a közelmúltban már egyetemi és főiskolai szakdolgozatokban is megjelentek, a magyar orientalisztika és iszlámkutatás képviselői fel kívánják hívni a figyelmet az alábbiakra:
– A CSPI sem külföldön, sem pedig Magyarországon nincs kutatóintézetként akkreditálva. Tudományos tevékenységet nem folytat. Neve angol és magyar változatában is megtévesztő.
– Sem a CSPI amerikai alapítójának, sem a hazai munkatársainak nincsen releváns tudományos végzettsége és tevékenysége.
– A CSPI Magyarország hivatalos internetes oldalán elérhető információkból és médiaszereplésekből pedig egyértelműen kiderül, hogy aktivistáik a tudományos munkához minimálisan elvárható ismeretekkel sem rendelkeznek.
Összefoglalva: a CSPI tevékenysége a fentiek miatt fölöttébb alkalmas a laikus érdeklődők megtévesztésére és félretájékoztatására.
– Az aláírók között van Tüske László, az OSZK főigazgatója is.
Szemlélek blog