(frissítve) A könyvtári projektek többsége – legalábbis azok, amelyek nem a marketingtől szóltak a maguk módján; ezeket most tegyük zárójelbe – jellemzően elvégezték munkájuk 90%-át. A maradék munka (legalább) 10%-ára már szinte semmikor sem maradt idő. Azaz: megvolt a rendezvény, a kutatási eredmény, az innováció, melyet utána már nem volt kapacitás kommunikálni. Néhány lépését látva, ebben igyekszik segíteni Az én könyvtáram projekt, amely hivatalos, illetve más közadatokat kezdett el kommunikálni portálján, Instagramján link és Facebook-oldalán. Pl.:
– A hazai könyvtárak statisztikai adatai link
– Mesével könnyebb bejutni az egyetemre link
– Miért jó a Hungaricana? link
Nagy előnyük e közléseknek, hogy felteszik a pontot az i-re: formai és tartalmi szempontból szélesebb közösség számára felfogható információt kínálnak. Bizony, sok évtizedet kellett ezekre várni.
Kérdés persze, hogyan lehet a bonyolult valóságot egyszerűen megfogalmazni? Hát, gyakran nem könnyű. A könyvtári statisztika anyagban pl. különböző hitelességű számadatok kerültek egymás mellé, melyekről gyakran nem lehet eldönteni, mire is vonatkoznak. Pl. mit is értsünk 2 millió regisztrált könyvtárhasználón? Vagy hogy az 56 millió kölcsönözhető dokumentum inkább szégyen, vagy büszkeség?
Akárhogyan is; de készülnek ezek az anyagok. És remélhetőleg gondolkodásra ösztönöznek, illetve gondolatokat csiszolnak. S kiderül: mi mennyi? És mihez képest? (MG)
KIT-információ