A stratégianélküliség 20%-kal veti vissza (a könyvtárügy) teljesítményét

Az emberek, akik a célra figyeltek, 30%-al közelebbinek látták azoknál, mint akik körbe [a cél mellé is – szerk.] néztek, és természetesnek vették. Úgy gondoltuk ez óriási volt. (…)
A nagy kérdés pedig: a cél szem előtt tartása és a csak arra fókuszálás segített-e megváltoztatni a feladat érzékelését? Segített. A résztvevők, akik a célra összpontosítottak úgy nyilatkoztak, hogy 17%-kal kevesebb erőfeszítésbe került, hogy elvégezzék a feladatot, mint azok az emberek, akik körbenéztek. Megváltoztatta azt, ahogy a feladatot szubjektívan érzékelték. Ez megváltoztatta a jellegét is a feladatuknak. Akik koncentráltak a célra, 23%-kal gyorsabban mozogtak azoknál az embereknél, akik körülnéztek. Hogy egy példával érzékeltessük, 23% növekedés olyan, mint elcserélni az 1980-as Chevy Citationt egy 1980-as Chevrolet Corvettere.
– A “Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort…” közel 200 éves bölcsessége továbbra is aktuális. Emily Balcetis előadásában a célok megfogalmazásának és az arra összpontosításban láttatja az összefüggést. A magyar könyvtárügynek több mint 10 éve nincsen stratégiája. Készítését a szakmai szervezetek egyke sem tűzte még zászlajára. (MG)

Hírforrás:
TED