A képregény olyan önálló műfaj, amely sajátos formanyelve révén még azt a jogot is kivívta magának, hogy a kilencedik művészetként emlegessék. Bár többféle elmélet létezik arról, hogy mikortól beszélhetünk képregényről, és arról is, hogy mit nevezhetünk egyáltalán képregénynek, az irodalommal való kapcsolata tagadhatatlan. Különösen így van ez a műfaj magyar vonatkozásait illetően.
Ennek apropóján az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség együttműködésében megvalósuló kiállítás célja, hogy prezentálja milyen a jó képregény, bemutassa a mestereket, betekintést nyújtson, mennyi munkával is készül egy képregény, egyben rálátást adjon, hogy hol és hogyan használják fel ezt a műfajt. Ezen túl a kiállítás ízelítőt ad a Füles újság indulásával kezdődő, klasszikus irodalmi adaptációra épülő, magyar “szocialista” képregény jellegzetes alkotásaiból is. Mindezek mellett pedig a különböző adaptációk alapjául szolgáló, eredeti magyar irodalmi művekre is ráirányítja a figyelmet.
A kiállítás több érdekességre is felhívja a figyelmet, mi köze például Pulitzer Józsefnek a legnagyobb showman, P. T Barnumhoz, ki javította ki Jókai kiadott művét az író kérésére, mit keres egy Karinthyról készült fénykép a képregény kiállításon, melyik az a híres magyar író, aki Krúdy müncheni kiadású Ál-Petőfijét ajánlotta az olvasóknak 1978-ban.
Prae