Egészségügyi távfelügyeletet igényelnek a nyugdíjasok

Ezek
a megoldások lehetővé teszik az emberek számára, hogy a betegségük
ellenére is a megszokott környezetükben éljenek, miközben a
kezelőorvosaik a távolból figyelik az állapotukat. A 65 évesnél idősebb
emberek 59,8 százaléka úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen akar ilyen
rendszert használni, mivel így maradhatnak a lakásukban. ‘Az emberek
olyan asszisztensi megoldásokra vágynak, amelyek segítségével továbbra
is maguk határozhatják meg a mindennapjaikat és a saját otthonaikban
élhetnek. Éppen ezért lenne jó, hogy ha ezek szolgáltatások végre
bekerülnének a betegbiztosítók katalógusaiba. Azt szeretnénk, hogy ha
az ügyben illetékes bizottság meghozná a szükséges döntéseket’ —
hangsúlyozta Prof. Dr. August-Wilhelm Scheer, a BITKOM szakmai
szervezet elnöke. Az említett testület az orvosok, a fogorvosok, a
pszichoterapeuták, a kórházak és a betegbiztosító társaságok legfelső
döntéshozó szervezete. Amennyiben megszületik a döntés, úgy elsősorban
a rendszeres ápolásra szoruló és a krónikus betegek profitálhatnának az
új programok előnyeiből. – F: máj. 4.
— Feltehetően az (egészségügyi) információs (könyvtári?) szolgáltatás
is kihasználhatja ezt a kommunikációs csatornát — még az egészségügyi
marketingesek előtt. Legalábbis proaktív marketingszemléket esetén.
Hírforrás:
Sg.hu, link , MG