Google Answer kontra könyvtári tájékoztatás

A Google Answer indulása után egy ideig a könyvtárosok azon álmélkodtak, hogy az emberek olyasmiért fizetnek, amit ingyen is megkapnak a könyvtárban. Amikor már több idő telt el, az volt az érdekes, miért hajlandóak fizetni a válaszokért teljesen ismeretleneknek saját, jól ismert könyvtárosuk helyett. A kérdezőkkel (nem könyvtárosokkal!) folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy
1. Egy ismeretlentől bármit meg lehet kérdezni, nem kell félni, hogy összefutunk a boltban, és odakiáltja: – Ó, Smith úr, remélem, sikerült megtalálnia azt a bizonyos Viagra-szállítót!
2. A válaszért fizetett csekély díj révén a kérdezőből ügyfél lesz, aki ezt az interakciót irányítja, míg a közkönyvtárban a „köz” egyik tagjaként a könyvtáros idejének csak kis részére tarthat igényt. (Ha ezt nem tudná, a könyvtárosok csakhamar eszébe fogják juttatni.)
3. A térítéses környezetben senkit sem néznek ostobának, mert akkor az illető nem fizet. (A GA-nak udvariasnak kell lennie az ügyfelekkel, akkor is, ha azok gorombáskodtak.)
Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy a GA népszerűsége ellenére sem csökkent a tájékoztató szolgálatok forgalma, ugyanis a GA és a könyvtárak teljesen más szolgáltatást nyújtanak: a GA gyors válaszokat ad olyan kérdésekre, amelyek könnyen megválaszolhatók elektronikusan, míg a könyvtárakban ez másképpen (esetenként több lépésben) zajlik. Az jó dolog, hogy több lehetőség is adódik a tájékozódásra, de nem szerencsés az egyiket a másikkal összekeverni.

Régebbi hírforrás(ok): link