Alkotó kezek… címmel új kiállítás nyílt hétfőn a városi könyvtár link Mini Galériában. Ezúttal Póti Szilárd és Tolvaj Józsefné Gizike műveit ismerhették meg az érdeklődők. A nyugdíjas Tolvaj Józsefné saját kedvtelésére készít szőtteseket, bár van zsűrizett alkotása is. Az egyébként vasutas Póti Szilárd többféle kézműves tevékenységhez is vonzódik, a könyvtárban 3D origami figuráit állította ki
“Sorról sorra” készül a Barátság-szőttes is. A megnyitón a könyvtárban felállítottak egy szövőkeretet, melyen – miután Tolvaj Józsefné megkezdte a munkát – a látogatókkal közösen szeretnének létrehozni egy minél nagyobb szőttest. Bárki kipróbálhatja a műveletet!
Február 14-e a Nemzetközi Könyvajándék nap is, amelyről ezúttal is ingyenes beiratkozási lehetőséggel emlékezett meg a könyvtár. Tagdíjfizetés nélkül írathatták be párjukat e napon az olvasók.
Sőt, év végéig családok is ingyen válhatnak a könyvtár tagjává, ha együtt érkeznek.
A könyvtár több hónapon át tartó gyermekkönyv gyűjtő akciót is hirdetett: a helyiektől várják fölöslegessé vált, de még jó állapotú gyerekkönyveket szeretnék összegyűjteni, hogy azután rászoruló kisgyerekes családokhoz juttassák el az olvasnivalót.
Szoljon