A rugalmas térkezeléséről – vö.: gyorsan elmozdítható polcok – már a vándorgyűlés alkalmával is ismertté vált Halis-könyvtárban a minap üvegfallal választották le az előadóterem-ruhatár-vizesblokk-büfé-kisolvasó részt a bejárati szinten. (Sok – akár nívó-díjas – könyvtári is képtelen arra, hogy szükség esetén részlegesen tartson nyitva, vagy akár büféje számára a városközpontban önállóan nyitva tartsa. Ez a használók ás az intézményi költségvetés számára is több szempontból szerencsétlen tervezésre vezethető vissza.) (KIT)
– Már az épület megnyitásakor felmerült az ötlet, hogy a kávézóban tartott különféle eseményektől, kiállításoktól valamiféleképpen el kellene választani az olvasókat.
– Néhány hónapja kísérletezünk – mondta Czupi Gyula igazgató. – A hivatalos nyitás előtt és a zárás után is be lehet jönni a bibliotékába. Egyre többen ismerik, s már megkedvelték a lehetőséget. Ilyenkor ugyan minden szolgáltatásunk nem érhető el, mégis sokan használják, olvasnak, tanulnak, pihennek, vagy épp átforgatják a napi sajtót.
Az intézmény vezetése folyamatosan figyeli az olvasói igényeket, hogy miképpen lehet még barátságosabbá varázsolni a könyvtár belső tereit. Czupi Gyula azt sem tartja szerencsésnek, hogy a mosdókkal szemben található az egyik kölcsönzésre használt pultjuk. Most azon dolgoznak, hogy a bejárathoz közeli kávézónak teret nyerjenek, az üveg felület beépítése pedig a hangszigetelésben is komoly előrelépést jelent.
– Az átlátszó térelválasztón piktogramokat helyeztünk el, hogy az jól látható legyen, és kérek mindenkit, körültekintően közlekedjen – mondta az igazgató. – Az elkövetkezendő időszakban további változások várhatók, remélhetőleg ezekhez is hamar hozzászoknak az olvasók és megkedvelik azokat.
Nagykar