A plágiumszűrők olyan alkalmazások, amelyek megmutatják, hogy egy tudományos dolgozat szövegében milyen korábban publikált szövegrészek találhatók meg. Plágium: más szerzők szellemi tulajdonát képező szövegrészek korrekt hivatkozás nélküli és / vagy nagy mennyiségben történő (jogosulatlan) felhasználása nyilván etikai vétség.
Az eszköz ugyanakkor más célokra is felhasználható.
– Egy Shakespeare-kutató az angol költő műveit kutatva bukkant azok korábbi forrásaira. Mondanunk sem kell, hogy e művelet előfeltétele a szövegek digitális elérhetősége, amely inputként szolgál a plágiumkereső szoftver számára. Megjegyzendő, hogy évszázadokkal ezelőtt a plagizálás más, sokkal enyhébb megítélés alá esett.
– Egy másik alkalmazási lehetőség a kutatási minőség változásának mérése. A tudományos munkák, pl. értekezések ugyanis nem a semmiből születnek. Tipikus út, hogy a szerző a témában publikációkat jelentet meg (rész)kutatásairól, és ezek nagyobb összegzéseként írja meg – logikusan: korábbi publikációira való önhivatkozásokkal – saját, új művét. Feltételezhető, hogy akinek nagyobb az önhivatkozási bázisa, nagyobb, vagy alaposabb tudást gyújt össze aktuális értekezésében, mint akinek ugyanez a mutatója kisebb. (MG)
KIT-összeállítás ; New York Times