A tervek szerint a közösségi oldal a jövőben kevesebb céghez és kiadóhoz tartozó bejegyzést fog mutatni a hírfolyamban, helyette a ismerősök és családtagok üzenetei jelennek majd meg, mivel utóbbiakkal lehet “jelentőségteljes beszélgetéseket” elindítani, ami tavaly óta a közösségi óriás gyakran hangoztatott jelszava. Így viszont a vezérigazgató azt is megjósolta, hogy a felhasználók kevesebb időt fognak tölteni a felületen.
A Facebook saját belső tanulmányokkal és megbízott kutatókkal próbálta elemezni (…) hogyan lehetne a közösségi hálónak hozzájárulni a felhasználók “jól-létéhez”. A nem is olyan meglepő eredmények szerint az emberek akkor érzik jól magukat, például kevésbé magányosan, ha más ismerőseikhez kapcsolódhatnak, és nem csak passzívan híreket olvasnak vagy videókat néznek – annak ellenére, hogy ezek lehetnek szórakoztatóak vagy informatívak. Úgyhogy Zuckerberg elképzelései szerint a fejlesztőcsapatok a jövőben kevésbé azon dolgoznak majd, hogy releváns tartalom jelenjen meg a facebookozók számára, hanem inkább “jelentőségteli közösségi interakciók” induljanak, mint például hosszabb hozzászólások, és megosztások formájában.
HWSW