2018-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Gazda István tudománytörténész által vezetett Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, amelynek fő célja, hogy feldolgozza és közreadja – részben nyomtatott formában, részben a neten – a reáltudományok magyarországi történetére vonatkozó dokumentumokat, kutatási eredményeket, néha pedig egy-egy művelődéstörténeti témára is felfigyel a kutatóintézet. 25 év alatt mintegy 150 művet állítottak össze.
– Egyik értékes bibliográfiai összeállításukban az 1750 és 1850 közötti száz év orvosi irodalmát adták közre a neten: link
– összeállították a magyar közegészségügy 1867 és 1896 közötti időszakának főbb forrásait: link
– feldolgozták a magyar ipartörténeti irodalom 1945 és 1985 közötti négy évtizedét: link
– összegyűjtötték Vekerdi László összes matematikatörténeti írását: link továbbá
– Schultheisz Emil orvostörténeti dolgozatait link
– egy különleges kronológiában pedig Einstein egykori magyarországi fizikus és bölcsész híveiről, valamint megállapításainak cáfolóiról kaphatunk bibliográfiai információkat: link
– Elkészítették az orvosíró Benedek István orvostörténeti és tudománytörténeti írásainak teljes bibliográfiáját: link s egy
– nagy összeállítást az idei Semmelweis bicentenáriumra: link
A közelmúltban megjelent sikeres kiadványaikról honlapjukon is hírt adnak: mati.tudomanytortenet.hu.
Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet