Könyvtári körökben is gyakran felvetődik: miért szavazunk meg olyan vezetőket, akiknek várható teljesítményében – mondjuk úgy – nem annyira vagyunk biztosak. Emellett elzárkózunk a változás lehetőségét előre vetítő alternatíváktól. John Jost rendszerigazolás-elmélete szerint a csekély saját erőforrással rendelkező emberek számára még a tapasztaltan nem megfelelő berendezkedés is relatíve biztonságos. (MG)
“… az adott társadalmi hierarchiában betagozódott alávetett osztályoknak fontos szerepük van a társadalmi rend, hierarchia konzerválásában, legitimálásban.
Az elképzelés szerint ennek oka az, hogy a súlyos társadalmi kockázatoknak és bizonytalanságoknak ezen osztály tagjai vannak a leginkább kitéve, ők a legkiszolgáltatottabbak és ők látják át a legkevésbé a fejük fölött zajló folyamatokat, így végső soron a társadalmi rend fenntartásával juthatnak hozzá az egyetértés, a biztonság, a külső és belső békéjük érzetéhez, akár annak árán is, hogy a saját csoportjukat eközben leértékelik, és elfogadják, “megideologizálják” előnytelen társadalmi helyzetüket. Vagyis tulajdonképpen az a paradox helyzet áll elő, hogy annak ellenére, hogy a fennálló rendnek sok szempontból ők a kárvallottjai, mégis érdekükben áll fenntartani azt. Mi több, ha olyan eseményeket tapasztalnak, melyek megrengetik a biztonságérzetüket, mint például egy terrortámadás, ökológiai csapás, gazdasági vagy politikai válság, akkor még inkább megerősödik bennük a vágy, hogy az aktuális rendet igazolják.”
Mérce