Derby Line-Stanstead – Az Egyesült Államok Vermont állama és a kanadai Québec tartomány közt található a világ egyik legkülönlegesebb könyvtára. A Haskell Free nevet viselő intézmény – ami operaház is egyben – ugyanis pont a határvonalon fekszik, mindkét országba benyúlik.
Csupán az elmúlt másfél évtizedben változott meg a helyzet, amióta az Egyesült Államok megszigorította – még Kanada felé is – a határőrizetet. Így aztán még fontosabb lett az intézmény szerepe, hiszen útlevél nélkül igénybe lehet venni a szolgáltatásait. A két városka összképe is megváltozott ez idő alatt, hiszen azt az utcát, amin előtte gond nélkül átsétálhattak a másik államba, most lezárták, határállomást építettek.
Amerikai oldalról könnyebb a belépés. Kanadai részről viszont kamerák figyelik a könyvtárba járók útját, akik közben elhaladnak az ott strázsáló határőrök mellett is. Benn a könyvtárban persze ide-oda járkálhatnak mindkét állam polgárai. A kanadaiak, ha ugyanazon a bejáraton mennek ki, ahol bejöttek, akkor nincs gond, ám ha vermonti bejáraton tennék ezt, illegális határátlépőnek minősülnének.
“Ám ez nem véletlen volt, direkt tervezték ilyenre” – mesélte Nancy Rumery, a könyvtár vezetője. A Haskell család több mint egy évszázada szándékosan építkezett így, hogy elősegítse a határokon átnyúló kapcsolatokat és a barátságot.
Blikk