A Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Debrecen) munkatársai a Facebook-on ismerték meg az Élő Irodalom — Élő Könyv csoportot. Az alkotók a közösségi hálón alakultak csoporttá. A könyvtár lehetővé tette, hogy az intézményben nyílhasson meg a csoport SzerzőPont nevű rendezvénye, ahol debreceni, a városból elszármazott vagy környékbeli szerzők mutatkoztak be 2013. november 22-én.
1. Tudásmegosztás: Az alkotók közül többen most találkoztak először ‘élőben’. A közönségnek is idegenül csengett több szerző neve, beleértve a könyvtárost is. Öt prózaíró műveit, életpályáját 10-10 percben tekintették át felolvasások, vetítések segítségével.
2. Dokumentumbeszerzés: nyolc új kötetet kapott a könyvtár ajándékba.
3. Kapcsolati tőke: a szerzők ismerősnek jelölték be a könyvtárt, megosztották annak plakátjait.
4. Bizalom építése: nov. 29-én elsősorban költők mutatkoznak be. Némelyik alkotó a publikálásban és kötetbemutatója szervezésében is számít a könyvtárra. (Szabó Eszter)