“A költségvetési rendszer egyszerűen nem termeli ki azt az információt, hogy mennyit költ az állam oktatásra. A statisztikai hivatal utólag ugyan közöl ilyen számokat, de a legfrissebb adat 2015-ös, és azzal is lehet vitatkozni. Nagyon bonyolult számításokkal lehet csak valamilyen eredményre jutni, de a helyzet bonyolultságát jól jelzi, hogy a Klebelsberg Iskolafenntartó Központnak három éven keresztül gyakorlatilag könyvelése sem volt, ebben a káoszban pedig mindenki azt mond, amit akar, és ezt meg is teszik” – árnyalja tovább a helyzetet Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest ügyvezetője.
“Az európai uniós jelentések között valóban lehet találni olyat, amely alátámasztja Palkovics László szavait, és azt állítja, hogy Magyarország 2014-ben többet költött oktatásra GDP-arányosan, mint amennyi az uniós átlag, a KSH ezzel szemben 4,3 százalékot számolt. Utánanéztem alaposabban ennek a Monitor 2016 nevű kiadványban megjelent statisztikának, amelyben az a furcsaság, hogy az anyagban megjelölt forrásokban egyszerűen nem azok az adatok vannak, amikre hivatkoznak” – mondja Nahalka István.
Vasárnapi Hírek