Mozgó tájékoztató szolgálat a Würzburgi Egyetemi Könyvtárban

A 2014/2015. tanév téli szemeszter óta a Würzburgi Egyetemi Könyvtár (UB) könyvtári járőröket (BibScout) alkalmaz a főkönyvtárában, akik olyan diákasszisztensek, akik segítenek a felhasználóknak – elsősorban a többi diáknak – a fénymásolásban, a nyomtatásban, szkennelésben és a könyvek megtalálásában. A könyvtári járőröknek nincs rögzített posztjuk, szükség szerint mozognak. Felismerhetők az egyetemi logóval ellátott kék egyenmellényükről és a hátukon látható “Kérdések? Örömmel segítek” feliratról. Csak akkor dolgoznak, amikor az előadások vannak; értékes kiegészítői a könyvtári személyzetnek az információs pultnál. Négy sikeres félév után az egyetemi könyvtár meg tudja állapítani, hogy a szolgáltatást jól fogadták. Egyértelmű, hogy mentesítik a képzett könyvtári személyzetet az alapvető technikai kérdésektől.
A szolgálat bevezetése óta végzett két felmérés eredményei megerősítették hasznos voltát, és rávilágítottak a személyzet és a könyvtári járőrök közötti jó kapcsolatra és a hasznos interakciókra is. Ennek a sikeres szolgáltatásnak köszönhetően a könyvtár reményei szerint nő a felhasználói elégedettség, mert bármikor és bárhol ott van a segítség és támogatás. A szolgáltatás igénybevétele a félév elején nagyon erős, és lassan csökken a félév folyamán, de a vizsgaidőszakban, a segítség iránti igény – különösen a fénymásolásé – ismét megnő. (Könyvtári járőrök ? mozgó tájékoztató szolgálat a Würzburgi Egyetemi Könyvtárban; sajnos csak autoref.)

Hírforrás:
Humanus