Több mint félezer programot valósít meg 72 Jász-Nagykun-Szolnok megyei település 84 intézménye az Országos könyvtári napok keretében október 2-től 8-ig.
Közölte a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatója pénteken sajtótájékoztatón. Czakóné Gacov Katalin elmondta: az eseménysorozat idén a Csak tiszta forrásból! összefoglaló címet kapta, Bartók Béla Cantata Profana című művének záró gondolata nyomán.
A “tiszta forrás” környezetünk szépségeinek védelmére, megbecsülésére, de múltunk és hagyományaink tiszteletére is utal – fogalmazott.
Szólt arról, hogy a program kiemelkedő eseménye az október 8-i Könyves Vasárnap! esemény, amikor rendkívüli nyitva tartással, beiratkozási akciókkal, családi programokkal, meglepetésekkel várják az érdeklődőket a könyvtárak. A Kossuth téren népi játszóteret állítanak fel, a könyvtárban kézműves foglalkozások, okosjátékok bemutatója, íjászkodás és családi akadályverseny színesíti a programot.
Szoljon