Fontos, hogy megismerjék egymást a különböző társadalmi helyzetű diákok, akár egy ilyen virtuális tanodában, és a saját megszokott környezetüktől eltérő tapasztalatokat gyűjtsenek – ezt Farkas Bálint az E-tanoda projekt koordinátora mondta, amelyben önkéntes budapesti középiskolások mentorálják vidéken élő társaikat.
Az E-tanoda célja, hogy olyan alapítványokat és civil szervezeteket vonjon be programjába, amelyek a saját térségükben már jelenleg is foglalkoznak felzárkóztató oktatással. “Nemcsak a fővárosi, az ország különböző részein működő tanodákat is szeretnénk megcélozni, hogy számukra is elérhetők legyenek a XXI. századi oktatás eszközei, alternatív platformjai, akár Skype-on, neten keresztül is” – fogalmazott Farkas Bálint, aki a projekt koordinátoraként kapcsolja össze, és segíti a diákokat az E-tanoda szoftverek használatában. Gilvánfán például a Nyitott Ház tanoda foglalkozik ugyanígy a helyi gyerekekkel.
Kreatív