Digitális olvasás és jegyzetelés – rövidebb memória

A digitális olvasás általában rontani látszik azt a képességünket, hogy megjegyezzünk információkat, reflektáljunk az olvasott információkra és magunkévá tegyük őket, ahogy az a nyomtatott szöveg olvasásakor történik.
Aki számítógéppel jegyzetel, az többnyire szóról szóra írja le a hallottakat. A kézi jegyzetelés viszont segít a tanulásban. Ilyenkor ugyanis el is kell döntenünk, hogy mi a fontos. Mivel általában nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy mindent leírjunk, a lényeg kiemeléséhez aktívan kell figyelnünk.
Empirikus vizsgálatok eredményei is bizonyítják, hogy maga a számítógéppel történő jegyzetelés negatívan befolyásolja azt a képességünket, hogy bizonyos információkra vissza tudjunk emlékezni. Egy kísérletsorozat résztvevői először egy 15 perces előadást hallgattak meg és közben jegyzeteltek. Fél óra múltával kérdésekre kellett válaszolniuk. Az eredmények azt mutatták, hogy a kézzel és a számítógéppel jegyzetelő kísérleti alanyok egyaránt jól szerepeltek a ténybeli kérdések megválaszolásában. A fogalmi természetű kérdésekre adott válaszok viszont azt mutatták, hogy a számítógéppel jegyzetelők tudatában sokkal rosszabbul rögzültek a hallottak. A második, követő vizsgálat során a számítógéppel jegyzetelő résztvevők azt az egyértelmű instrukciót kapták, hogy saját szavaikkal jegyezzék fel a hallottakat, azaz ne írjanak le mindent, amit az előadó mond. Ez sem módosította azonban az eredményeket, ahogyan az sem volt rájuk hatással, amikor – a kísérlet újabb fázisában – a tesztet megelőzően, a résztvevők tíz percig tanulmányozhatták (számítógépes vagy kézzel írt) feljegyzéseiket.

Régebbi hírforrás(ok): Okosabbá tesz a kézírás? – összetettebb képlet link