A lap iránt érdeklődők közül végül egyetlen komoly szakmai befektető sem maradt, kiderült viszont, hogy miért vesznek újságot. Egyértelműen látszott, hogy a hatalom miatt – mondta Varga Miklós [a hetilap korábbi tulajdonosa], aki szerint ez a hatalom megsemmisült abban a pillanatban, amikor megváltozott a szerkesztőség és a szemlélet, hiszen a véleményformáló erő csak a szerkesztőségen keresztül tud megvalósulni. Varga úgy látja, aki ma belép a politikai sajtó piacára, nem azért teszi, mert nyereséget akar realizálni, hanem “egész egyszerűen hatalmat sejt a dologban”.
HVG