…na jó, ezt is. De legalábbis azokat mindenképpen 🙂
– A budapesti Lisznyai utcai iskolában zajló “digitális forradalom” története jó példa arra, hogy ellenszélben sem csak a bosszankodás az egyetlen lehetőség. Egy vakmerő szülői kezdeményezésnek és a nyitott, tanulni hajlandó pedagógusoknak köszönhetően az iskolában nem tiltják a mobiltelefonokat, hanem használják őket.
“Abszurdnak találtuk, hogy vaktérképeket nyomnak a gyerekek orra alá fénymásolva, szürkében, mikor rengeteg olyan mobiltelefonos alkalmazás van, ahol játékosan meg lehet tanulni, mondjuk Európa fővárosait. Ott van a zsebükben a világ, csak elő kellene venni. De matekból is rengeteg ilyen applikáció van, amelyeknek a segítségével ötször annyi műveletet csinálnak meg jókedvűen, miközben halálosan élvezik, hogy a kis emberke halad előre a képernyőn, ahogy ők oldják meg egymás után a feladatokat. Arra is nagy szükség lenne, hogy megtanulják szűrni az interneten feléjük áramló információkat. A mi osztályunk szülői közössége első körben azt vállalta, bevisszük a saját digitális eszközeinket, hogy tudjanak a gyerekek dolgozni.”
“Igaz, hogy egyelőre rengeteg időm elmegy a felkészüléssel, amikor a neten keresgélek. Ezt is meg kell tanulni jól csinálni. Meg vagyok győződve arról, hogy muszáj minél több csatornát, módszert kipróbálnunk, hogy eljussunk a gyerekekhez, mert ez ma egyre nehezebb.”
HVG