A magyar könyvtári törvény nem teszi kötelezővé a munkatársakkal való beszélgetést. Persze, nyilván nem a törvény betűje lehet itt a fontos, hanem hogy a könyvtárvezető a formális mellett rendszeres informális kapcsolatot is tartson munkatársaival a nagyobb motiváció, illetve ezáltal a hatékonyabb szolgáltatás érdekében. Egy hazai megyei könyvtár volt munkatársa mondta: az igazgatóval a néhány év alatt kétszer találkozott: amikor felvételizni jött, és amikor távozása előtt egy belső összejövetelen megkérdezte tőle, hogy miért távozik… A munkatársak személyes kapcsolat fenntartásával ösztönzése a hazai stratégiai tervben sem található. Németországban a közigazgatási reform kötelezővé teszi a vezetők számára, hogy évente szervezett, programszerű beszélgetést folytassanak minden beosztottjukkal. Ez jellegében különbözik az értékelő, a kritikai és a mindennapi beszélgetésektől, célja a dolgozók aktivizálása, a kooperatív vezetés megalapozása. Üzemekben és vállalatoknál már korábban is alkalmazták, a közigazgatásban a 90-es évek közepén vezették be, a könyvtárakban való alkalmazása most van soron.
Beszélgetés a munkatársakkal (üzleti gyakorlat már könyvtárra vonatkozó jogszabályban is!)
Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Figyelő, 2003/3 p. 669 link [in=ref1.in]/?03/246*46074