A bíróság kedden közúti veszélyeztetés és rongálás vétségében első fokon bűnösnek találta azt a nőt, aki az őt meglopó motoros rablót üldözni kezdte, majd azzal ütközött úgy, hogy a motor utasa meghalt. K. Andreát azért ítélték 1 év börtönre, két év próbaidőre felfüggesztve, mivel az üldözés során ártatlan embereket sodort veszélybe, de a motoros tolvaj haláláért nem okolták.
Az eset még 2012. december 7-én történt. Az Országos Széchenyi Könyvtár volt igazgatója, K. Andrea (született S. Andrea) a Kolosy tér közelében állt autójával egy piros lámpánál, amikor kifosztották: a mellé guruló motoron ülő két elkövető egyike betörte a kocsi ablakát, és kiemelte onnan a táskáját. (Ilyen rablásokat sorozatban követtek el Óbudán.) A motorosok elhúztak, a nő kocsijával üldözőbe vette őket, ám amikor beérte őket, a motornak nekiütközött, azt egy másik kocsi elé lökte, és később a motor utasa az életét vesztette. Az ügyészség szerint erről kamerafelvétel is van.
HVG