Közösen digitalizál a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint az Összefogás a Börtönügyért Egyesület.
Mihály Attila bv. ezredes, a győri börtön parancsnoka:
– Az intézet az OSZK-val már kötött egy hasonló megállapodást, melynek következményeként három éve folyik digitalizálási műhelymunka nálunk – fogvatartottak bevonásával. A börtönügyi szakirodalmat és az ismeretterjesztő és a börtönlakókhoz szóló műveket sikerült feldolgoznunk. Viszont az 1950-es évek végétől létező börtönújsággal kapcsolatban méretbeli problémába ütköztünk: a mi A4-es szkennerünkkel ezt nem lehetett megoldani. S mivel jó kapcsolatot ápolunk a helyi könyvtárral, megkerestük az igazgató urat, aki nyitott volt (mint mindig), s abban maradtunk, hogy ezt a munkát a könyvtár átvállalná. Viszonzásként mi – egy együttműködés keretében – a könyvtár kisnyomtatványainak egy részét, a helyismereti cikk-kivágatokat szabadidős elfoglaltságként, szakkörben digitalizálnánk fogvatartottak bevonásával. A börtönújság fontos számunkra, a 20-as évektől a 40-es évekig megjelent Bizalom című kiadvány már elérhető az Interneten, ugyanígy a 90-es évektől megjelent lapoknál is folyamatosan biztosított a hozzáférés, csak a kettő közötti időszak hiányzik – ezt pótoljuk most.
Győri Szalon