Emberierőforrás-számvitel a könyvtárban

A kiművelt emberfő mennyisége — pláne, ha mentálisan képesek az egymással való eszmecserére — a szervezet első számú kritikus sikertényezője. Ennek kihasználását célozza az emberi erőforrás számvitele (HRA), amely az emberi erőforrásról szóló információ azonosítása, mérése, kommunikálása a szervezet eredményes menedzselése érdekében. Történelmi példa, hogy az 1920-as években a General Motors 33 millió dollárért vásárolta meg az Adam Opel AG-t, pedig annak könyv szerinti értéke 18 millió volt. Az érték döntő hányada – főként szellemi szolgáltatások esetében — tehát nem a vagyontárgyakban (épület, berendezések, könyvtári állomány stb.) van, hanem a megfoghatatlan ‘vagyontárgyakban’. Ilyenek a felhalmozott szürkeállomány, az ügyféltőke (azaz használói tábor) és márkanév (ha tetszik: a könyvtár imázsa). Mi a helyzet a könyvtárakkal? Amelyek részletesen szabályozzák, hogy mi történjék akár a legkisebb értékű dokumentumegységgel ‘életének’ minden szakában, de szó — és különösebb adminisztráció — nélkül tudomásul veszik, ha az ígéretes munkatársak kilépnek a könyvtárból a velük szemben megnyilvánuló érdektelenség, sőt, nem ritkán a kisebbrendűség hajtotta intrikák hatására. Megjegyzendő, hogy az aktuális és még 2007-ig szóló(!) könyvtári stratégia (link )nem mond semmit e helyzet megváltoztatásának lehetőségéről; azaz mulasztásával a helyzet konzerválását segíti elő.
A HRA-val foglalkozó cikk — bár üzleti eredetű gyakorlatot mutat be – a New Library World-ben, tehát a könyvtári szaksajtóban jelent meg. Talán nem véletlenül. (MG)