A legtöbb szülőben felmerül a kérdés, vajon mikor kezdjünk el olvasni gyermeküknek? A szakemberek szerint ezt nem lehet elég korán kezdeni. A baba már a méhben felismeri édesanyja hangját, így miért ne “ismertethetnénk meg” már a várandósság alatt Hófehérke történetével?
Mikor mit olvassunk babánknak? – A szavak fejlesztő erejéről
Babánk világra hozása után az olvasás pedig egyenesen “kötelező”. Nem baj, ha újszülöttünk nem ért még belőle semmit, már az is elég, ha rendszeresen hallja hangunkat, az is felkelti érdeklődését a hangok iránt, és el kezdi fejleszteni figyelési képességét. Arról már nem is beszélve, hogy bármilyen korú is legyen gyermekünk, az olvasással együtt töltött idő remek alkalom a kötődés kialakításához, szorosabbá tételéhez is. Ha már a kezdetektől beiktatjuk a napi rutinunkba a közös olvasást, az számára egy idő után természetessé válik. Nem erőltetett fejlesztő játéknak fogja fel, hanem jó mókának.
Családinet