Ma már nem az számít tudásnak, amit a miniszter gondol

A valóságban ugyan igaz, hogy az emberiség ismeretmennyisége folyamatosan növekszik, de ezzel együtt változik az is, hogy mit tart tudásnak. Sokáig a tudás a reprodukciót jelentette, szövegek, adatok visszaadását, az számított okos embernek, aki sokat tudott fejből idézni. Később a tudás eljárások ismeretét jelentette, ilyen eljárás lehetett a másodfokú egyenlet megoldása vagy éppen egy nyolc lábon álló esszé megírása (ami alapján a Ming-korszakban rangsorolták a hivatalnokokat). Ezekben a tudásfelfogásokban, tudásparadigmákban más számított fontosnak, más kellett ahhoz, hogy valakit okosnak tekintsenek. Jelenleg egy új tudásparadigmában élünk, még akkor is, ha az iskola ezt nem feltétlenül vette észre.

Hírforrás:
Index