Nyitott levéltárak: nulla érdeklődő minden harmadikban?

Tíz állampolgár közül hét üres kézzel volt kénytelen távozni tavaly a pártállam titkosszolgálati dokumentumainak jelentős részét kezelő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁSZTL). A besúgói jelentéseket, lehallgatási jegyzőkönyveket és más hasonló iratokat megismerni kívánó, magukat (vagy elhunyt családtagjaikat) áldozatnak vélő 3032 új adatigénylő közül összesen 864-en kaptak információs kárpótlást azokból az okmányokból, amelyeket a Belügyminisztérium egykori III. főcsoportfőnökségén “gyártottak”. A “találati arány” volt már magasabb is a tavalyinál – állapítható meg az ÁSZTL korábbi jelentéseiből. Míg 2014-ben a sikermutató 28 százalékos lett, tavalyelőtt 40, 2010-ben 44 százalékos eredményességet tükrözött. Sőt akadtak olyan esztendők is ? 2008 és 2009 ?, amikor a “kuncsaftok” többsége (60, illetve 64 százaléka) legalább részlegesen eredményes adatvadászatot folytatott.