Ugyan fél évvel ezelőtt hangzott el (“XXI. század vállalata” konferencia, Piac és Profit, június 3-4): — “Magyarországon a vezetékes telefónia alacsony szinten telítődött” — mégis érdemes rá egy gondolat erejéig visszatérni, és a könyvtári szolgáltatásokra alkalmazni. Elképzelhető, hogy a hazai, Észak- és Nyugat-Európára jellemző könyvtár-látogatási statisztikák hazai könyvtáraink számára hosszú távon sem elérhetők. És lehet, hogy nem is ez a cél, annál is inkább, mert az elektronikus hálózati információ érezhetően csökkenti Nyugaton a könyvtárhasználatot. Lehet, hogy az erőket idehaza a hálózaton elérhető kínálat szintjének fejlesztésére (a mennyiségi mellett a minőségi) érdemes fordítani. Ahogyan a telepített-telefonok vagy a csekkfüzetek, mint eszközök elterjedtsége is jóval alulmarad a nyugatinak, úgy a “fizikai” könyvtárhasználat is jóval alacsonyabb. Ám mindezek csak eszközök, nem célok. A fizikai könyvtárlátogatásnak jelentős hányadát kiválthatja a virtuális hozzáférés. A kihívók a mobiltelefon, a bankkártya és a virtuális könyvtár. A célok ugyanazok. A folyamattal csökken a könyvtárak fizikai terheltsége, illetve még fontosabbá válik a könyvtári portálok kínálata, és azok használhatósága, minősége. Kívánatos ezek tudatos fejlesztése. (MG)
Related Posts
Hogyan oktassuk a kamuhírek felismerését az iskolában?
- KIT Hírlevél
- November 1, 2017
A városi legendákkal, tévhitekkel foglalkozó Urbanlegends.hu szerzőjeként új cikksorozatomban abban próbálok segítséget nyújtani középiskolás tanárok részére, milyen eszközökkel taníthatják meg diákjaiknak az online infók hitelességének […]
Tömör könyvtári üzenetek a használóknak (képekkel)
- KIT Hírlevél
- March 7, 2012
A holland OBD regionális könyvtárellátó szervezet könyvtáraiban — képeket ld. hozzá: link — nagy plakátokon és szórőanyagokon ez olvasható: 1. Válassz minden héten egy új […]
Az önkormányzat és a politika is felismerte a könyvtár új értékét
- KIT Hírlevél
- July 21, 2021
Nem meglepő felállás, ha az önkormányzat feladatokat ad és teljesítést vár el az általa fenntartott intézményektől. Makkai-Deuten Réka a Hágai Városi Könyvtár link gyakorlata kapcsán […]