Kormánytámogatásból építene új közkönyvtárat a Szatmár megyei önkormányzat. Az intézmény munkatársai azt remélik, hogy a tervezett ingatlanban megfelelőbb körülmények között dolgozhatnak majd, illetve hogy megszabadulva a borsos havi bérleti díjtól, több pénz jut könyvvásárlásra.
‘A szatmári szerzők új műveit megvásároljuk, ennyire futja a keretünkből, többre azonban általában nem’ — fejtette ki Veres István, aki szerint szűkös anyagi lehetőségeik miatt messze állnak az ideális állapottól, mely szerint a könyvállományuk legalább 10 százalékát cserélniük kellene évente. Azt, hogy a körülbelül 400 ezer kötetet számláló megyei könyvtár gyűjteményének hány százaléka magyar nyelvű, nem tudtuk meg, nem vezetnek ugyanis ilyen jellegű nyilvántartást.
A Nemzeti Kulturális Alap révén az elmúlt két évben sikerült egy Gárdonyi és egy Jókai összes műveit tartalmazó sorozatot beszerezniük, továbbá a szintén magyarországi Márai-program keretében is számos kötethez jutottak, azonban erdélyi kiadóktól magyar könyveket nem vásároltak.
Veres István szerint a könyvtár munkaközössége abban reménykedik, hogy az önkormányzat tervei teljesülnek, az Országos Helyi Fejlesztési Programból (PNDL) tudnak pénzt szerezni, és megépül a szintén központi fekvésű, a Kogălniceanu utcába tervezett új ingatlan, melynek költségeit 61 millió lejre becsülték. Itt amellett, hogy hozzáférhetőbbek lennének a polcok az olvasók számára, számos kulturális rendezvény is otthonra lelhetne. (via: ReMeK-e-Hírlevél)
Krónika