Nyilván nem lehet egyszer előforduló jelből megalapozottan a valóság egészére következtetni, de a hasonló jelek feldúsulása egyre megalapozottabb minősítés alapja lehet. Illetve nem biztos, hogy egy sajtóban megjelent nyilatkozat ténylegesen úgy hangzott el, ahogyan az a nagyközönség számára olvashatóvá válik. Ám pl. ha ugyanazon kifejezés, fordulat átlagon felüli gyakorisággal fordul elő, gyanúra adhat okot. Nézzünk két példát, feltételezve, hogy a szöveg ténylegesen így hagyta el a nyilatkozó száját:
– “A cél, hogy a gyerekek minél többet olvassanak.” – hallható egy megyei könyvtár igazgatójának szájából. Tünet: elavult olvasáskép; az olvasásban, mint inputban gondolkodik, annak is mennyiségi paraméterében. Ugyanis az olvasás napi átlagban kb. másfél óra alatti mennyiségben jó, onnantól negatívan korrelálhat a teljesítménnyel (praktikusan: káros is lehet). Ráadásul az olvasás nem mindig a leghatékonyabb ismeretszerzési eszköz (hatékonyabb nála pl. a gyakorlat).
– “A megyei könyvtár igazgatója hozzátette: az idén is bevonták fiókkönyvtáraikat a programokba” – azaz felülről lefelé irányuló, asszimetrikus a kommunikáció; nem az dönt (a szubszidiaritás szellemében), aki legjobban ismeri a használót, hanem a felettese. Ez a gyakorlatban megnöveli a téves döntéshozatal esélyét. (MG)
KIT-információ