A tudományos életet átjáró technológia olyan fejleményekben jelenik meg, mint az e-tudomány, e-kutatás, kiber-infrastruktúra; mindez jelentős mértékben megváltoztatja a tudományos együttműködést, a kutatók mind privát, mind nyilvános kommunikációját. A technológia egyre inkább teret hódít a humán tudományok terén is, megjelent a ‘digitális tudományosság’ (= digital scholarship; az utóbbi szó elsősorban a humán területek tudományos életét fejezi ki). A könyvtárak — szemben azzal az elterjedt véleménnyel, hogy konzervatív intézmények lennének — igen gyorsan reagáltak a változásokra. Az infrastruktúra terén (természetesen az infokommunikációs technológia eszközeinek bevezetése és rendelkezésre bocsátása mellett) a digitális gyűjtemények növekedése nyomán felszabaduló helyeket alakították át a formális és informális kommunikáció helyeivé. A ‘tanulószoba’ (‘tanulási köztér’) (learning resources; learning vagy educational commons), az ‘információs köztér’ (information vagy research commons) kifejezések bevonultak a könyvtári szakzsargonba. Mindez a fizikai és a virtuális tér koncepcionális egységesítését jelzi, amelyben a könyvtár együttes használatot és azonos hozzáférést biztosít az általa szolgált közösség valamennyi tagjának.
Ami az állományépítést illeti, a forgalmazó már nem fizikai darabot, hanem hozzáférést árusít, az olvasó pedig egy-egy darab ‘tartalmat’ igényel, nem az egész ‘tartót’, így az állományépítés egészen új és bonyolult stratégiát igényel. A birtoklás, hozzáférés és használat feltételei még a könyvtár utolsó fizikai darabja, a könyv esetében is megváltoztak (a digitalizálás és az e-könyv elfogadhatóvá fejlődése nyomán). (Tudományos könyvtárak modern környezetben; ref.: Mohor J.)
Humanus