2013. április 18-án indult az Amerikai Digitális Közkönyvtár (Digital Public Library of America, DPLA), mely az ország tudományos könyvtárainak, levéltárainak és múzeumainak az anyagát teszi ingyenesen hozzáférhetővé. A DPLA két olyan eszmeáramlat gyümölcse, mely mindig is formálta az amerikai civilizációt: az utópiáé és a pragmatizmusé. A technika és a forrás is rendelkezésre áll, hogy az állampolgárok elérjék minden amerikai könyvtár anyagát. Ez a DPLA küldetése, de a nagyszabású feladat esetében először mérlegelni kell, mit lehet most megoldani — ez a pragmatizmus. A működőképességhez pedig szükséges, hogy nagyban gondolkodjanak, de kicsiben kezdjenek hozzá. Eleinte csak kis mennyiségű, de sokszínű anyaghoz (könyvekhez, kéziratokhoz, műalkotásokhoz) lehet majd hozzáférni, melyeket már digitalizáltak szerte az országban, és e mag köré növekszik majd fokozatosan a többi, míg nemzeti digitális könyvtárrá nem válik. A projekt csak eddigi története alapján érthető meg. Csak három éve vetődött fel a könyvtár létrehozásának a gondolata alapítványok és könyvtárak vezetőinek a körében, akkor döntötték el, hogy ?online dokumentumok nyílt, közös hálózata lesz, melyen a könyvtárakban, az egyetemeken, a levéltárakban és a múzeumokban található élő nemzeti örökség? kap helyet a jelenlegi és a jövő nemzedékek oktatása, informálása és gazdagítása érdekében?. Felmerül a kérdés, ki hatalmazta fel őket erre. Senki. (ref.: Már működik az Amerikai Digitális Közkönyvtár! Pajor E.)
Humanus