A múlt héten már idéztünk Balogh Mihály tavaly megjelent Kettős kötés c. könyvéből. Most újabb idézet belőle:
‘Ez meg miféle cím?’ — kérdezte a minap valaki, akinek még a kérdéseire is adok. Hamar beláttam: tényleg elkél ehhez a címhez némi magyarázat.
A könyv írásainak egy része a könyvtárak világáról vall. Tanárból lettem iskolai könyvtáros, valamikor ‘az emberélet útjának felén’. Mindig tanár IS akartam maradni a könyvtárban, mindig könyvtárostanárnak tartottam magam. Ezért a kettős kötésért megszenvedtem.
Ellenérdekektől táplált szakmai vitákban, gyakran meg nem értéssel, olykor tudatos félremagyarázással küszködve próbáltunk — maroknyi társammal — kiizzadni magunkból egy újféle professziót, gyakorlatot. Nehéz volt, s talán felemásan is sikerült.
Könyvem másik fele vallomás a szülőhelyemről, Kunszentmiklósról, ahol otthon vagyok, ahol hetven éve élek. A legtartósabban kétszer voltam távol innen: mindkétszer egy hónapig. Mindkét hónap hosszúnak tűnt, sokkal hosszabbnak önmagánál.
– Szereted Kunszentmiklóst? — Nem tudok mit kezdeni ezzel a kérdéssel.
– Szereted a levegőt? — kérdeznék vissza. Ezzel sem lehet mit kezdeni. Egyszerűen ‘csak’ belélegzem. Ez a biológiai létezésem föltétele. Kunszentmiklós? Mindössze ‘csak’ benne élek. Az meg az emberi létezésemé.
A Kettős kötés írásai erről is, arról is számot adnak. Nem titok talán, melyek közülük a szívemhez legközelebbiek.
Néhány írás egyszerre szól Kunszentmiklósról, iskoláról és könyvtárról.
Ők a legkedvesebbek.’
Balogh Mihály: Kettős kötés, 2013.