Óriási a dilemma: a könyvtárak olvasótermei mindenki számára nyitott, ingyen látogatható kultúrterek, amelyek menedékek lehetnének természetesen a fedél nélkül élőknek is, a joguk is megvolna hozzá, a helyzet mégis csak az, hogy a többieknek meg a zavartalan olvasáshoz volna joguk. Mit van mit tenni? A súlyos témára nemrég a szentendrei Pest Megyei Könyvtár szociológus-könyvtárosa, Péterfi Rita hívta fel a figyelmet egy szakmai portálon. — Persze lehet szabályokat alkotni, biztonsági őrt riasztani, a rendszer működhet, de igazából az ember ettől még nem érzi jól magát — jegyezte meg a könyvtáros. A szentendrei könyvtár sem kivétel, ott azonban másképp közelítették meg a vélt megoldást. Az elmúlt hosszú hónapokban három olyan állandó látogatója volt az olvasóteremnek, akinek a társaságát a többi jelenlévő egyre kevésbé tolerálta.
A hajléktalanszállón egyáltalán nem tűrik a szeszt, keményen szondáznak, ha valaki gyanús. Ezt a könyvtár portáján nem tehetik meg. Felvették a kapcsolatot a szállóval, hátha együtt könnyebben jutnak ötről a hatra. A hajléktalanszálló vezetősége vette a lapot, összejövetelt szervezett a lakóknak a könyvtári megjelenés, viselkedés szabályairól, a házban pedig több helyütt kiplakátolta nagyjából ugyanezt. A bibliotéka mindeközben felajánlotta, hogy szívesen összeválogat egy kollekciót az állományból, a szállóban örömmel éltek az opcióval. A kötetekből a nappali melegedőbe is jutott.
A rezümé röviden: a hajléktalanok egy része megpróbált alkalmazkodni az elvárásokhoz, más részük nem, így inkább elmaradoztak. Nem tudni, hogy a szigorúság vagy a helybe szállított könyvek okán-e, de egy ideje nem jön olyan olvasó, akit az állapota miatt meg kellene kérni: távozzék.
NOL