Tavaly mintegy 200 milliárd forint állami támogatás mellett is 60 milliárd forint költség maradt fedezetlenül a MÁV-nál. Ezzel együtt a társaság vitatja az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentését, amely szerint a vasút működése nem javul, a veszteség érdemben nem csökken, a létszámhatékonyság alacsony, és még a vagyon- és ingatlan-nyilvántartások is megbízhatatlanok. A MÁV azzal védekezik, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett nincs miből korszerűsíteni. A kritikusok viszont úgy látják, hogy a mai feltételek mellett is volna mozgástér, lehetne javítani a szolgáltatás színvonalán és spórolni a költségeken. Kinek van igaza? Ez feltehetően csak akkor dől majd el, ha a vasúti személyszállításba is beköszönt a verseny. — Olyan állomással is találkozott Édes Balázs közgazdász, amikor a kistérségi vasutak működtetésének modellkísérletén dolgozott, amelynek évi 1 millió forintos erősáramú karbantartási számlája volt, annak ellenére, hogy az ottani vonal nem is volt villamosítva, és más erősáramú fogyasztót sem használtak. Ez a visszásság csak egy volt számos olyan példa közül, amelyekből az akkor még létező Magyar Vasúti Hivatal (MVH) arra a következtetésre jutott, hogy ‘a térségi vasutakra terhelt költségek jelentős része nem igazolható vagy nem követhető nyomon’. Megállapították azt is, hogy ha leválasztanák a MÁV Zrt.-ről a 2004-2005-ben végrehajtott modellkísérletben részt vett két szervezetet, a Nógrád-vidéki Térségi Vasutat (NTV) és a Körös-vidéki Térségi Vasutat (KTV), az utóbbiak költségei önállóvá válva 40 százalékkal csökkennének. A társaság a meglévő vagyonát sem ismeri pontosan. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen ez más cégeknél is gyakran előfordul, ám a vasúttársaságnál e valótlan információk alapján döntéseket hoznak. – F: febr. 26.
Vagonbevallás — elszámolás a közszférában
Régebbi hírforrás(ok): Fn, link